Egyéb

Lakberendezési kisokos

Kanapétól és ülőgarnitúrától a panellakásokig

Manapság már azok is gondot fordítanak a lakberendezésre, akik nem gazdagok, hanem szerény büdzséből gazdálkodnak. Ez régebben nem így volt, és az is igaz, hogy a pénz egyáltalán nem jelent feltétlenül jóizlést is, mint tudjuk.

Mai szemmel nézve elborzadok a szülői panellakásra visszaemlékezve 🙂 A padló linóleum és szőnyegpadló volt, hiszen minden lakótelepi lakásba “gyárilag” az került, és a választás örömét nem adták meg a vásárlónak az építők. Manapság viszont olyan nagy a kínálat, hogy ügyesen tájékozódva elérhető árakat is találhatunk. Olyan minőségű járólapokat, laminált padlókat lehet találni olcsón, hogy elámul az ember. A szinte korlátlanul nagy színválaszték nehezíti meg a döntést még akkor is, ha sikerült egy adott termék kiválasztása. A lerakása is annyira könnyű, hogy sokan saját maguk csinálják az internetről tájékozódva.
Ott van a rengeteg festék, tapéta, szinte versenyeznek egymással. Én mondjuk személy szerint megfogadtam, hogy a kanapéhoz festetek legközelebb és nem fordítva: először a falszín, aztán ahhoz keresek ülőgarnitúrát, mert fordítva nagyon macerás.
A világítással is nagyon szépen lehet játszani, már olyan ledeket lehet kapni,hogy akár saját színeket keverhetsz ki, mindezt pár ezer forintból.Ha valaki analfabéta a lakberendezéshez,már az is sokat számít, ha nem használ 3-nál több színt a lakásban, abból is egy csak főmotívum szín legyen. Egy példa: bézs és barna minden! A franciaágy, a konyha, a sarokkanapé, az étkező, de mondjuk a kiegészítők, mint a díszpárna, a váza, a függöny stb. legyen mondjuk szép magento színű.
A kis lakásoknál figyeljünk oda legjobban, mert el lehet rontani, jobban mint a nagy polgári ingatlanokat vagy házakat. A világos színek tágítják a teret és ezenkívül minden centit ki kell használni. Praktikusságra kell törekedni, ha kevés a négyzetméter.
Az emberek 20%-a ma is panelben lakik, és bizony nagyon is stílusosra lehet azt is berendezni, ha odafigyel az ember egy kicsit. Akár bontani is lehet, sőt, néha elkerülhetetlen az átalakításnál. Sokan összenyitják a konyhát a nappalival. Ennek nem vagyok a híve, mert hiába a szagelszívó, azért a főzésnek illata van. A kárpitos bútorok beszívják és vannak sarokülőgarnitúrák olyan anyagból, hogy szinte vonzzák a szagokat.
Legtöbb esetben a nyílászárókat is cserélni kell, mert a 20 évesnél idősebb ablakok,legtöbbször rosszul záródnak és nem jó a szigetelésük. Sokszor el vannak már vetemedve.
Remekül ki lehet használni a gipszkarton adta lehetőségeket! Falat rakhatunk belőle, de dekorálhatunk is vele. Amikor egy felújításnál vagy/és lakberendezésnél sok mindent vásárolunk ,ügyeljünk arra, hogy olyan céget válasszunk, akinek biztos a garanciaháttere, mert a későbbiekben nagy hasznát vehetjük a megbízható  garanciális javításoknak, cseréknek.
Ezek voltak a legfőbb tapasztalatok egy kezdő lakberendezőtől…
SIA-Lakberendezes.hu

Vélemény, hozzászólás?